Az előzetes becslések szerint Joe Biden 1900 milliárdos gazdaságpolitikai ösztönzőcsomagja 5%-kal növelheti a kibocsátást a következő három évben - mondta az IMF vezető közgazdásza kedden.
Joe Biden egészen hétfőig nem nagyon kommentálta a Donald Trump elleni felelősségre-vonási eljárást (impeachment), tegnap viszont azt mondta a CNN egyik riporterének, hogy „szerintem meg kell történnie.”
Vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy kiderítsék, hogy a hivatal próbálkozott-e azzal, hogy semmissé tegye Joe Biden elnök 2020-as választási győzelmét Donald Trump elnök utasítására – írja a Wall Street Journal.
Eltörölte Joe Biden Fehér Háza Donald Trump egyik legnagyobb kritikát kiváltó intézkedését, mellyel megtiltotta azt, hogy az Egyesült Államok fegyveres testületeiben transznemű emberek szolgáljanak – írja a Wall Street Journal.
Még az amerikai járványügyi hivatal (CDC) sem tudja, hogy mennyire koronavírus-vakcinája lesz az Egyesült Államoknak, és ha ők sem tudják, akkor ezt az információt nem fogják tudni közölni Joe Biden elnökkel és a kormánnyal sem – mondta el a CDC vezetője, Rochelle Walensky a CNBC-nek nyilatkozva.
Az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon beiktatása óta Joe Biden amerikai elnök - derül ki a francia elnöki hivatal által vasárnap éjjel kiadott közleményből.
Először beszélt amerikai elnökként külföldi vezetőkkel pénteken Joe Biden: a szomszédos országok vezetőit, Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt hívta föl telefonon.
Észak-Korea úgy tekint a diplomáciára, mint egy eszközre, amelynek segítségével elő tudja mozdítani atomfegyver-fejlesztési programját - jelentette ki pénteken Sydney Seiler, az Egyesült Államok észak-koreai ügyekben illetékes hírszerzési tisztségviselője. Ennek ellenére Joe Biden új amerikai elnök kormánya deklaráltan szeretné ismét tárgyalóasztalhoz ültetni Phenjan képviselőit.
Joe Biden új amerikai elnök kormányzata felül fogja vizsgálni az afganisztáni tálib lázadókkal tavaly februárban megkötött békemegállapodást - közölte pénteken Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon afgán hivatali partnerével hivatalos bejelentés szerint.
Donald Trump január 20-án békésen átadta az Egyesült Államok elnöki székét Joe Bidennek és a Mar-a-Lagóba, floridai pihenőreszortjába repült, ahova egy időre be is költözik most. Trump többször is jelezte, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, még az is lehet, hogy egy teljesen új párt színeiben, viszont elképzelhető, hogy februárban örökre eltiltják majd az elnökségtől. Ha nem, akkor is egyre szűkül majd Trump politikai mozgástere, ahogy a mainstream republikánusok és a fanatikus hívek is elpártolnak tőle, illetve sorra veszti el kommunikációs felületeit a közösségi médiában. Felmerült persze az is, hogy Trump saját TV-csatornát indítana, de aligha lesz esélye ezzel széles körök megszólítására. Nézzük, mihez kezdhet most Donald Trump, hogy többé nem elnök.
Az amerikai szenátus pénteken jóváhagyta Lloyd Austin kinevezését a védelmi miniszteri tisztségre, és ezzel a 67 éves nyugalmazott tábornok lesz a Pentagon első fekete bőrű vezetője.
Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti többségének vezetője arról tájékoztatott, hogy már hétfőn a szenátus elé kerülhet a Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment), holott korábban Mitch McConnell, a szenátus (felsőház) republikánus párti kisebbségének vezetője azt mondta, hogy erre február közepéig nem kerül sor.
Nem sokáig várt a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedések tekintetében Joe Biden, és már első hivatali napjaiban odacsapott az olajcégeknek. Először még szerdán este érkezett egy rendelet a belügyminisztériumtól, amely 60 napra kvázi felfüggesztette az olajjal és gáztermeléssel kapcsolatos új engedélyek és lízingek kiadását szövetségi területeken. Emellett azonban a Bloomberg értesülései szerint komolyabb dolgok is zajlanak a háttérben, és jövő héten jöhetnek nagyobb bejelentések, amik akár tartós moratóriumhoz vagy tiltáshoz is vezethetnek. Az érintett olajcégek részvényei erősen estek a tegnapi kereskedésben.
Több republikánus szenátor is kritizálni kezdte Joe Biden elnököt intézkedései miatt. Elsősorban a klímaváltozás elleni harcért tett lépéseit és az illegális bevándorlóknak adott tömeges állampolgárság tervét kifogásolják.
Joe Biden amerikai elnök első teljes hivatali napján, csütörtökön egy sor rendeletet írt alá a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedésekről, és közölte, hogy a járvány egyesült államokbeli halálos áldozatainak száma várhatóan eléri a félmilliót februárban.
Joe Biden, az új amerikai elnök megtartja posztján Christopher Wray-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi igazgatóját - közölte csütörtökön a Fehér Ház. Wray-t még Donald Trump nevezte ki 2017-ben, és hat év még hátravan megbízatásából.
Az idei év elsősorban a válságból való kilábalásról fog szólni a világgazdaságban, de emellett is vannak bizonytalanságok, melyekre a következő hónapokban választ kaphatunk. A Citibank szakértői friss elemzésükben 13 kérdést gyűjtöttek össze, melyek meghatározhatják a 2021-es évet. Ilyenek például, hogy mi lesz a dollárral, jöhet-e pénzügyi válság, hol alakulhat ki halálos adósságspirál?
Tegnap 15 elnöki rendeletet és 2 elnöki intézkedést adott ki Joe Biden, nagy részükkel Donald Trump leghíresebb-hírhedtebb intézkedéseit tette semmissé. Az új elnök ezzel nem áll le, a mai nap újabb 10 rendeletet tervez kiadni és vannak tervei jövő hét hétfőre és keddre is. Biden elnöksége hosszabb távon a külpolitika terén is számos fordulatot hozhat Trumphoz képest.
Az Egyesült Államok csatlakozik a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezéshez - jelentette be Anthony Fauci, a szövetségi kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa csütörtökön.
Elpártolt Donald Trumptól a szélsőjobboldali Proud Boys nevű szervezet, amely egészen a Capitolium ostromáig az elnök egyik legvokálisabb, legismertebb és legerőszakosabb támogatója volt – írja a New York Times.